Béke veled!

Sokszor fordult elő, hogy valamilyen problémára nem találtam megoldást. Nem életbevágó ügyek voltak, mégis napokig töprengtem, hogy mit csináljak. Néha még templomba menet is foglalkoztatott a dolog, és csak a szentmise alatt feledkeztem meg róla. Aztán amint hazafelé menet az aznapi evangéliumot idéztem fel magamban, egyszerre csak világossá vált, hogy választ kaptam a kérdéseimre. Nem direkt módon, de mégis tisztán, egyértelműen. Egy minapi történettel tudom bemutatni. Tovább a folytatáshoz →

Amikor csak tehetem, meghallgatom a Kossuth rádióban a déli harangszót. A pár mondatos ismeretterjesztésen túl a sokféle, sok helyről érkező, szívet-lelket körülsimogató hang megállásra késztet a napi tevékenykedésben.

A déli harangszóval kapcsolatban leginkább a nándorfehérvári győzelem kerül szóba, teljesen jogosan. Azt, hogy őseink mekkora áldozatot hoztak – a ma oly büszke, de igencsak feledékeny – Európáért, alig lehet néhány mondatban elmondani. Tovább a folytatáshoz →

Eucharistia

A II. Vatikáni Zsinat határozatai közt olvassuk:

A vasárnap, vagyis az Úr napja a legősibb ünnepnap. Ezt kell a legnagyobb nyomatékkal a hívek vallásos gyakorlatába ajánlani, és azon kell lenni, hogy egyúttal ez legyen az öröm napja és minden munkától való szünet napja! Ezen a napon kötelesek a Krisztusban hívők összejönni, hogy Isten igéjének meghallgatásával és az Eucharisztiának vételével megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, feltámadásáról, így hálát adjanak Istennek, aki őket újjászülte az élőreményben, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által! Tovább a folytatáshoz →

Nem túl eredeti ötlet, film is készült már a témában, de azért képzeljük csak el, mi lenne, ha mostanában Jézus újra megjelenne a világban? Vagy átfogalmazva a kérdést a mai kor szellemének megfelelően: mi lenne, ha egy ember elkezdené magáról azt híresztelni, hogy ő Jézus? Hányan hinnénk neki? Ha csodákat is művelne, az segítene? Az sem valószínű, hisz akkor meg biztosan a trükköt keresnénk
a csodák mögött. Tovább a folytatáshoz →

Ma már csak régebbi filmekben hallani a kifejezést, hogy valaki a szavát adja. Pedig néhány évtizeddel ezelőtt ennek a két szónak: „szavamat adom” vagy „becsületszavamra mondom”, valódi súlya volt. Ha valaki ezt még esküvel is megerősítette, az már az ígéretek netovábbja volt. Az adott szavát aztán mindenki igyekezett mindenáron megtartani, mert a szószegőt a többi ember lenézte, kiközösítette, nem volt többé becsülete. Tovább a folytatáshoz →