Kézbe áldozás

Az Eucharisztia vételének az a módja, amikor a szent ostyát a pap az áldozó hívő kinyújtott tenyerébe helyezi, tehát nem a nyelvére. Az utolsó vacsorán (az első áldozás alkalmával), miután az Úr testévé változtatta a kenyeret, megtörte és így szólt: „vegyétek és egyétek”, az apostolok kézbe kapták az Úrtól, és úgy vették magukhoz. Ugyanígy, miután vérévé változtatta a bort, kezükbe adta a kelyhet: „vegyétek és igyatok ebből mindnyájan…” (Mt 26,26-27). Az ősegyház így áldoztatott: a hívő kinyújtott tenyerére helyezte az Eucharisztiát. A keleti egyházban a két szín alatti áldozás, a nyugati egyházban a kis ostyával való áldoztatás elterjedése hozta magával a nyelvre történő áldoztatást. Tovább a folytatáshoz →

A házasságtörő asszony

A bűnbánattal kapcsolatban az én személyes élményem a krisztusi példabeszéd, a szívtelen szolga (Mt 18,21–35) gondolatához kapcsolódik. Mindenkinek megbocsátani, elengedni tartozását azért, hogy megtapasztalhassuk Isten irgalmas szeretetét. Aki a bűnbánat után – nem is beszélve arról, ha valaki a gyóntatószékből kilépve – nekiesik szolgatársának, és nem gyakorolja ő is a megbocsátást, az élete sötétségbe borul.

A lényeg: ne akarjak semmit elrejteni az Úr elől, mert ő mindent tud. Ez a mindentudása nem megrovó, hanem irgalommal teli – lásd Péter vallomását: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17). Tovább a folytatáshoz →