Elmúlás vagy az új élet előkészítése?
A napsütéses, meleg nyári napok után, amikor nagy örömmel és vidámsággal voltunk kint a szabadban, megbetegedések nélkül, szép fokozatosan beköszöntött az ősz, a maga kettősségével. Tovább a folytatáshoz
Elmúlás vagy az új élet előkészítése?
A napsütéses, meleg nyári napok után, amikor nagy örömmel és vidámsággal voltunk kint a szabadban, megbetegedések nélkül, szép fokozatosan beköszöntött az ősz, a maga kettősségével. Tovább a folytatáshoz
Fontolóra véve a legrosszabb emberi jellemvonásokat, megállapíthatjuk, hogy okvetlenül közéjük kell sorolnunk kettőt. Ezeket csak egy betű különbözteti meg egymástól: tehetetlenség és telhetetlenség. Közös gyökerük az öntörvényű magatartás. A léleknek ez az állapota (betegsége?) nem engedi meg, hogy az illető személy önmagánál fontosabbat, bölcsebbet, tehetségesebbet, tapasztaltabbat ismerjen el, tehát az isteni gondviselésről, a Szentlélekről sem akar tudomást venni. Tovább a folytatáshoz
Az öröm nélkülözhetetlen, hiánya beteggé tesz. Az öröm érleli, erővel tölti föl az életet, de nem tudja azt „egésszé” tenni. Következésképp az öröm (az ujjongás) lényeges „rész”, de képtelen beteljesíteni az életet. Ez élesen rávilágít arra, hogy az élet teljessége nem lehet olyan, amiben az öröm „elvetél”. De akkor mi lehet az élet teljessége, és hogyan lehet arra eljutni? Tovább a folytatáshoz
Szent István király nem úgy szerette volna látni országa sorsát, ahogy az halála után alakult. Ő mindent megtett, ami lehetséges volt, hogy egy pogány népből keresztény nemzetet faragjon. Nyugati szomszédaink az első alkalmat megragadták, hogy a félelmetes magyarokra, akik – ez is történelmi tény – az Atlanti-óceánig végigrabolták Európát, döntő vereséget mérjenek, de Árpád vezér seregeikre megsemmisítő csapást mért. Tovább a folytatáshoz
Hét éve járok a kistarcsai Flór Ferenc kórházba önkéntes beteglátogatóként, két osztályon szolgálok, a gégészeten és az egyik belgyógyászati osztályon. Kistarcsán lakom én is, a kórháztól négy-öt kilométerre. Amikor látogatom a betegeket, ezt az utat gyalog teszem meg, közben rózsafüzért imádkozom, amit a kórházban lévő betegekért ajánlok fel.
Egy hajnalban arra ébredtem, hogy álmomban egy fehér rózsafüzért nyújtott valaki felém. Gondoltam magamban, hogy nekem van már rózsafüzérem, de azért elfogadtam. Tovább a folytatáshoz
Beléptem a kórterembe, bemutatkoztam, hogy önkéntes beteglátogató vagyok és az egyik beteg rögtön azt kérdezte: mit jelent ez, mit tudok én csinálni?
Beszélgetni jöttem a betegekkel és megvigasztalni őket – válaszoltam. Tovább a folytatáshoz
Máskor sem könnyű elviselni a téli napok szürkeségét, idén meg különösen rossz hírek érkeznek a világ más tájairól, szörnyű hidegről, hóviharokról, árvizekről, alaposan föladva a leckét azoknak, akik még mindig nem hisznek az éghajlatváltozásban. Ha meg kipattannak a megduzzadt rügyek, elég egy hirtelen fagy, hogy oda legyen a gyümölcstermés… De különösen azért, mert az ember világosságban élő lény. Jó, jó, el lehet ütni az időt tévénél meg lámpafénynél, de annak hatására nem termelődik a bőrünkben D-vitamin és az emberi lélekben valami, ami nélkül nincs természetes élet. Tovább a folytatáshoz
Amikor még a budapesti üzletek cégtábláin is mindenütt magyarul volt kiírva, hogy melyikben mit lehet kapni, a házunkkal szemben volt egy pékség (a háború előtt Marcsán volt a tulajdonos, de még akkor is mindenki ezen a néven ismerte). Reggelente kettős sorban várakoztak az emberek, akik a végére kerültek, már gyakran hoppon maradtak. Szállóigévé vált: „Lacházáig állnak.” Amikor az egyetemi Közegészségtani Intézetbe kerültem, azt tanítottuk és az állt a Higiéne tankönyvében, hogy a kenyér alapvető élelmiszer, néptáplálkozási kincs. Tovább a folytatáshoz
Ilyenkor év végén, a számvetések, fogadalmak, nagy elhatározások idején egy apróságra is sor kerül: új naptárt teszünk az íróasztalokra. A régi vagy a szemétkosárba kerül, hogy magával vigye az elmúlt év kudarcait, elmulasztott határidejeit, megtartatlan ígéreteit, vagy egy fiók aljára, hogy ott őrizze mindennapjaink emlékezésre érdemes apró-cseprő eseményeit. Általában csak cseréljük a tartó állványon évről évre a naptárt. Nekem már több mint két évtizede ugyanaz az állvány áll az asztalomon, és nemcsak takarékossági okból. Az első naptár, amit rátettem zsúfolva volt teendőkkel, határidőkkel, megvívandó harcokkal. De nem a teendők sokasága okozta a legnagyobb gondot számomra, hanem a várható fogadtatás. Tudtam, hogy kezdetben nem mindenki fog egyetérteni velem, lesznek majd, akik akadályozni fognak. Tovább a folytatáshoz
Ennek az elmúlás hangulatát idéző évszaknak szomorúságát szüreti mulatságokkal igyekszik elűzni az emberiség. Magyarország-szerte a legrégebbi időktől termesztettek szőlőt és hazánk világhírű borairól volt nevezetes. (Családomban is hét generációra visszamenőleg tudtam kimutatni szőlő- és bortermelést.) Tovább a folytatáshoz