Teremtésvédelem
Ép testben ép lélek (Mens sana in corpore sano) – mondták a rómaiak. De ezt okvetlenül ki kell egészítenünk. Egyrészt annak belátásához is ép lélek szükséges, hogy mennyire szükséges testi egészségünk fenntartása, másrészt fontos feladatunk szellemi állapotunk életkornak megfelelő szinten tartása is. Tovább a folytatáshoz
Öreg plébános levelei
Kedves Uramöcsém!
Nacafalvára visszaérkezvén, előbb ifjú dühömet kellett kifúnom, mielőtt terveim megvalósításába kezdhettem. Ifjú elképzelésemet, álmaimat nagyon megsértette az irodaigazgató úrnak ama állásfoglalása, mellyel a közeli tétlen életből való szabadulást nem vette elhelyezésem elfogadható okául. Én azt véltem, hogy a lelkek boldogulása a legfőbb törvény és akkor mégis azt kellett Tovább a folytatáshoz
mosoly
Ha mi még szomorúbbak vagyunk, mint akit meg akarunk szólítani, nem jönnek hozzánk, nem jönnek a közelünkbe.
(David Thorp)
A szomrúaknak lassan, a vidámaknak gyorsan telnek az órák.
(Don Bosco) Tovább a folytatáshoz
Vak barátom mesélte: Egy nap késő éjjel mentem haza a megszokott, ismert útvonalon. Csakhogy az egyik utcasarokról előzőleg eltávolították azt az oszlopot, amely jelezte nekem, hogy ott kell befordulnom. Egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy a Margit-hídon vagyok. Teljesen elvesztettem tájékozódásomat. Amint a korlát mentén tapogatóztam, egy női hang szólított meg:
– Valami baj van? Tovább a folytatáshoz
Zarándokok
Rózsafüzér zarándoklaton voltunk a hittanos gyermekekkel és szüleikkel. Minden év májusában megrendezik a Budapestet körülölelő élő rózsafüzér zarándoklatot. Hévvel utaztunk Gödöllőre és a Szentháromság templomnál csatlakoztunk a zarándokok csoportjához. Innen gyalog jöttünk Kerepesre énekelve, imádkozva hazánkért, Budapestért és a saját településünkért. Gyönyörű időnk volt, nagyon szép tájakon vitt keresztül az utunk. Még egy első osztályos kislány is végig gyalogolta az utat a nagymamájával és ők Máriabesnyőről indultak, így 21 km-t tettek meg.
Jövőre mi újra útra kelünk, várjuk a zarándokolni szerető testvéreket! M.Zs.
Mostanában a ballagások, érettségik, közelgő tanévzárók idején sok szó esik a fiatalokról. De az aktuális események kommentálásán túl most is a háttérben morajlik az „ezek a mai fiatalok” kezdetű felháborodott kórus. Pedig nem is volt olyan régen, amikor ők (mi) voltak (voltunk) „ezek a mai fiatalok”. És azt a kérdést vajon miért nem teszi fel senki az örökös kritizálóknak, hogy ki nevelte ezeket a fiatalokat? Ki mutatott nekik példát? Egy magazinban egy idős asszony, akit sem lánya, sem unokája (aki történetesen orvos) nem látogatott meg amikor kórházban volt, hosszú olvasói levélben ecsetelte felháborodását, egy kalap alá véve az egész 10 és 50 év közötti korosztályt.
Én még csak a hetvenedik évemet taposom, így nem minősítem az ifjúságot. Inkább elmondok egy történetet, ami 2013 áprilisában történt. A kistarcsai HÉV megállóban felszállt a szerelvényre egy csapat középiskolás diák, olyan ricsajjal, mintha legalább százan lettek volna, főleg fiúk. Az utasok rémülten néztek össze. Hogy viseljük el ezt a lármát? Vajon meddig utaznak? Ha szólna nekik valaki, az csak olaj lenne a tűzre. Amikor az utolsó fiú lépett fel, az elsők között megszólalt valaki: Itt egy kisbaba. Néhányan visszhangozták: egy kisbaba. És abban a pillanatban, mintegy vezényszóra, az egész társaság visszafordult, és átmentek a másik kocsiba.
Mindössze egy megállót mentek, Zsófialigetnél leszálltak. Megkérdeztem egy lánytól, honnan jöttek. Gödöllőről – válaszolta kicsit tétovázva, talán azt hitte panaszt akarok tenni. Pedig csak egy Petőfi vers jutott az eszembe.
Sz. Lászlóné
Öreg plébános levelei
Kedves Uramöcsém!
A Nepomuki szobor ügyét, mint múlt levelemben megírtam, valahogy befejeztük tehát. De csak az iratokban. A lelkipásztori életben mélységes szakadék volt a plébánosom és a nép között. Főnökömmel együtt én is lehetetlenné voltam téve a nép előtt. Tudták és nem bocsátották meg, hogy szoborcsere eszméje az én agyamban született meg és azt is tudták jól, hogy az ügy egyházhatósági elintézése nem adott nekünk babért, sikert. Tovább a folytatáshoz
Szent Imre tér mozaikterv
A Kistarcsai Kulturális Egyesület 2001-ben kezdte kiépíteni nemzetközi kapcsolatait, minek eredményeképpen bekerült az európai vérkeringésbe. Az egyesület évente több külföldi meghívásnak tesz eleget, és maga is szervez nemzetközi programokat.
2008-ban – egy görög szervezet ajánlatát elfogadva – hozzáfogtak egy felnőttképzési projekt megvalósításához, melynek témája az európai kerámia és mozaik volt. A 2009-ben beadott pályázat még eredménytelen volt, de a következő évben kisebb módosításokkal újra beadott kérelmet támogatta az Európai Unió, így hozzá lehetett fogni a megvalósításhoz. (További képek az avatásról a mozaikra kattintva tekinthetők meg.)
A dió
Egy idős néni állt a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integetett. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdtünk társalogni. Hamar kiderült, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezdett mesélni:
– Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában… Tovább a folytatáshoz
mentőöv
A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétől semmi… Neki soha semmi nem is lesz elég jó Isten szép ajándékaiból, mert ő a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. (Böjte Csaba)
Gondoljunk csak az 1730-as évek hatalmas pestisjárványára. Egy felvidéki város anyakönyvét lapozva a végén azon csodálkozik az ember, ki maradhatott életben, hogy bejegyezhesse az utolsó halottakat. Tovább a folytatáshoz