A Galata levél híres mondata: „Szabadságra szabadított meg minket Krisztus” (5,1). Majd Pál apostol így folytatja: „Álljatok meg szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra rabszolgaság igájába fogni” (5,2).

Húsvét titka áll előttünk. A föltámadás ugyanis éppen azt jelenti, hogy Jézus győzött mindenen, ami az embert fogva tartja. A gyilkos indulatok nem tudták elpusztítani, a halál képtelen volt őt fogva tartani – testét nem érte rothadás. Aki hisz Jézusban, a Föltámadottban, az áment mond arra, hogy a Szentlélek átjárja, és így megajándékozza őt Isten fiainak szabadságával. Tovább a folytatáshoz →

szerpentin

A bűnbánat és a megtérés egymástól elszakíthatatlan fogalmak. Csak ott lehet igaz bűnbánatról beszélni, ahol valaki teljesen rábízza magát Istenre. És fordítva, csak az Istenhez tért ember tarthat igaz bűnbánatot.

Az eredeti héber sub szó, gyökeres fordulatot, az egész ember Istenhez fordulását jelenti. Ezzel szemben a görög metanoia – meta = át; noia = új­rafontolás/újragondolás szavak jelen­tése: megváltozás – már inkább csak a gondolkodás Istenhez fordulását hangsúlyozza. Jézus nyilvánvalóan azt akarja, hogy egész lényünkkel őt keressük. Tovább a folytatáshoz →

Kézbe áldozás

Az Eucharisztia vételének az a módja, amikor a szent ostyát a pap az áldozó hívő kinyújtott tenyerébe helyezi, tehát nem a nyelvére. Az utolsó vacsorán (az első áldozás alkalmával), miután az Úr testévé változtatta a kenyeret, megtörte és így szólt: „vegyétek és egyétek”, az apostolok kézbe kapták az Úrtól, és úgy vették magukhoz. Ugyanígy, miután vérévé változtatta a bort, kezükbe adta a kelyhet: „vegyétek és igyatok ebből mindnyájan…” (Mt 26,26-27). Az ősegyház így áldoztatott: a hívő kinyújtott tenyerére helyezte az Eucharisztiát. A keleti egyházban a két szín alatti áldozás, a nyugati egyházban a kis ostyával való áldoztatás elterjedése hozta magával a nyelvre történő áldoztatást. Tovább a folytatáshoz →

A házasságtörő asszony

A bűnbánattal kapcsolatban az én személyes élményem a krisztusi példabeszéd, a szívtelen szolga (Mt 18,21–35) gondolatához kapcsolódik. Mindenkinek megbocsátani, elengedni tartozását azért, hogy megtapasztalhassuk Isten irgalmas szeretetét. Aki a bűnbánat után – nem is beszélve arról, ha valaki a gyóntatószékből kilépve – nekiesik szolgatársának, és nem gyakorolja ő is a megbocsátást, az élete sötétségbe borul.

A lényeg: ne akarjak semmit elrejteni az Úr elől, mert ő mindent tud. Ez a mindentudása nem megrovó, hanem irgalommal teli – lásd Péter vallomását: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17). Tovább a folytatáshoz →