ünnepek kategória bejegyzései

A temető

Feltámadunk

Feltámadunk

A Magyar Értelmező Kéziszótár (1972) a temető címszó alatt ezt írja: A halottak eltemetésére hivatalosan kijelölt terület. A görög coemeterium szó, az alvók helyét jelenti.

Az ember természetéhez mindig hozzátartozott, hogy hallottait tisztelje, és megfelelő módon eltemesse (kivéve: háborúk, ellenség, gyűlölet). Az ószövetségben és az ókorban csak a város falain kívül lehetett temetni. A római jog elismerte a különféle temetkezési társulatok létezését, és ezeket a keresztényekre nézve még az üldözések alatt is tiszteletben tartották. Tovább a folytatáshoz

A Rózsafüzér lényege: legyen meg a te akaratod

Rózsafüzér

Rózsafüzér

Weöres Sándor Öröklét című verse a valóság misztériumát feszegeti: Mert ami egyszer végbement/ azon nem másít semmi rend/ se Isten, se az ördögök/ múlónak látszik és örök.

Ami megtörtént, az már valóság. Vagyis az, amivel számolni kell. Mivel pedig vitathatatlan, hogy a történelem folyamán végbementek olyan cselekedetek is, amiket Isten biztosan nem akarhatott, ezért a valóság nem pusztán olyan, amilyennek Isten elképzelte. Ámde a valósághoz igazodni kell. Aki nem így jár el, azt maga a valóság sodorja el. Szükség van arra, hogy lássuk a határokat. A valóság határaira – származzanak bármilyen cselekedetekből is –, már kénytelenek vagyunk úgy tekinteni, mint Isten által elfogadottra. Tovább a folytatáshoz

Az örök hajnalcsillag

Az egyik filozófus a következőket írja: „Fokozatosan oda jutottam, hogy elfogadjam azt a kétségtelenül paradox tételt, amely szerint mindig önmagamból lesz önmagam árnyéka”. Talán nem is gondolnánk, de ez az Isten(ek)re is igaz. Gondoljunk csak a pogány istenekre. Ezek az istenek örökösen önmaguk korlátaiba ütköznek, hiszen nem tudnak saját vágyaik, érzelmeik, indulataik – szeretetük, haragjuk, gyűlöletük – fölé emelkedni, hanem ezek a fékezhetetlen erők rángatják őket. Így aztán önmaguk árnyékaivá lesznek. Tovább a folytatáshoz

Nemzeti ünnepünk elé

magyar kokárda

magyar kokárda

„Forr a világ bús tengere, oh magyar”. Ma sincs ez másképp. Senkise tudja, hogy mit forral (most már nem a „hármas erőszak”, a háttérben kevésbé látható, világméretű hatalmak munkálkodnak).

A télvégi reggel kopasz ágakat rajzol az égre, mint bizonyára 163 éve is, amikor senki sem sejtette, mi készül a pesti utcán. Egymás után lángoltak fel a forradalmak a szabadságért, és azóta is látható előzmények nélkül robbannak ki, győznek vagy elbuknak, sokszor buknak el látszólagos győzelmük ellenére, de néha legyőzve is győzelmet aratnak. Tovább a folytatáshoz

Eljön Istenünk

„…az Adventtel mindig újra kezdődik az emberi szívek zarándoklata Krisztus felé, aki kinyilatkoztatja nekünk az Atya és az Ő szeretetének misztériumát” – írja II. János Pál pápa. Az egyházi év kezdetén hittel és reménnyel újra útnak indulunk, hogy megváltásunk titkait egy évbe sűrítve ismét átéljük, és szívünkben egyre mélyebben találkozzunk Istennel. Valójában maga Isten indul az ember keresésére. Eljön ő, aki folyton úton van felénk, mert ő „előbb szeretett minket” (1Jn 4,19). Tovább a folytatáshoz

Gondolatok novemberre

November elején halottainkra emlékezünk. A temetők ilyenkor ünnepi gyertyafénybe öltöznek, mi pedig imádságos szívvel végiglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját.

Amikor egy-egy kedves halottunk sírjánál gyertyát gyújtva megállunk és megpróbáljuk felidézni a vele kapcsolatos emlékeinket, valószínűleg eszünkbe ötlenek olyan kérdések is, vajon ő most hol lehet? A mennyországba jutott már vagy még csak a tisztítóhelyen vezekel? Vajon ahol van, onnan lát-e minket? Gondol-e ránk? Imádkozik értünk? Hálás a mi érte mondott imáinkért? Tovább a folytatáshoz

A hit terjesztése

Az Anyaszentegyház minden évben egy vasárnapot a missziók gondolatának szentel. Emlékezteti híveit a hithirdetés fontosságára, Jézus parancsára, mely így hangzik: „Elmenvén az egész világra tanítsatok minden nemzetet”. A kereszténység mindig fontosnak tartotta az evangélium hirdetését, tehát Jézus parancsa szent és kötelező volt. A missziós feladat arra kötelezi az egyházat, hogy Jézus tanítását megerősítse és hirdesse a nem keresztény népek között is. Vállalja a szent, nemes és nehéz feladatot. Tovább a folytatáshoz

Rózsafüzér

Minden vallás lényegéhez tartozik a szent fogalma. De a szent nem kizárólag Istent jelöli, hanem mindent, ami Isten és az ember kapcsolatát élővé, elmélyültté teszi. A szent meg akar szólítani, be szeretne vonni az Istennel való kapcsolatba. Ilyen értelemben beszélhetünk szent térről, időről, emberről, írásról stb. Egy szent ember, mint például a próféta, nem meggyőzni akar, hanem megszólítani. Egy szent hely nem lenyűgözni kívánja az embert, hanem találkozásra hív. A szent idő nem időtlenséggel, hanem az átélés lehetőségével ajándékoz meg. A Szentírás nem ismereteket szeretne közölni, hanem meg akar érinteni. És így tovább. Tovább a folytatáshoz

Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket

papok_eve_logo

Papság évének zárása

Egy vegyes összetételű közösségben voltam, ahol egy hangoskodó, magabiztos 40 év körüli ember nekem szegezte a kérdést: mi szükség van a 21. században papokra? Van-e alapja, joga a papi munkakörnek, mint például a tanár, az orvos, az ügyvéd, a mérnök munkakörének?
A feltett kérdésre két különböző választ lehet adni. A világi életből vett választ és a Szentírásból vett választ. Mivel aki a papság létjogosultságát támadja, annak hiába adnánk a Szentírásból választ, nem fogadná el, ezért a mindennapi életből adunk neki feleletet. Tovább a folytatáshoz

Jézus Szíve ünnepe – Mese a tökéletes szívről

angelico

Egy napon egy fiatal megállt egy nagyváros központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt a szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott.
Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát. Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne, és mégis, az ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez. Tovább a folytatáshoz